|
Munkácsi Szilvia elvállalta a krónikás feladatot. Így minden eseményünket megörökíti. Időrendben visszafelé haladunk, de mindenre sor kerül majd.
Gyermek játszónap és séta 2009. július 29-re játszónapot és kirándulást szerveztünk a bükkaranyosi általános iskolás korú kisdiákoknak. A vakáció derekán sok gyermek és szülő szívesen vette kezdeményezésünket. Az előkészületeket az egyesület két nagytapasztalatú pedagógusa vállalta fel. Érsok Lajosné Vicuska és Balogh Béláné Marika nagy lelkesedéssel láttak neki a feladatnak. Közösségünk több tagja is segítette munkájukat. Fábián Ferenc által irányított lovaskocsi repítette a gyerekeket a programok helyszíneire. Kállai Attila, Kovács Zoltánné Edit, Munkácsi Lívia és testvére Szilvia segítő kedve és éber tekintete felügyelte a nebulókat. A szülők részéről Csíkné Zsuzsa vett részt a "gyermeknapon".
Az időjárás is a kedvünkben járt. Ezen a napon kellemes hűvös szél lengedezett, ezzel enyhítve a nyári meleget. A Művelődési Házhoz 7.45-re vártuk a jelentkező lányokat és fiúkat, akik kisebb-nagyobb csoportokban rendre meg is érkeztek. 38-an jöttek el játszani. Némi várakozás után megérkezett lovas járművünk is. Két csoportban kocsiztunk a községünk határában található szélerőműhöz. Itt érdekes és tartalmas ismeretterjesztő előadást hallgathattunk meg a környezettudatos energiagazdálkodásról. Ezután a Felső-rét felé vettük az utunkat. A falu kellemes ligetes rétjén, a fűzfák árnyas lombjai alatt ütöttünk tábort. Kis pihenő és tízórai után a gyerekhad nagy izgalommal várta a következő programokat. Először egy régi játékot elevenítettünk fel, a számháborút. Na, ez nem volt egy egyszerű vállalkozás, ugyanis a gyerekek zöme nem is ismerte ezt a csapatjátékot. A játékszabályok ismertetése után a gyerekek fekete és piros csapatokat alkotva vidám kiáltozások közepette bevetették magukat az erdőbe. Nekünk felnőtteknek elsőre kicsit humorosnak tűnt, ahogyan a "srácok" értelmezték a játékot, de aztán szép lassan minden kialakult. A végén az elrejtett zászló is megkerült és győzelemittas üdvrivalgás közepette a fekete csapat megnyerte a versenyt. A gyerekek egyre lelkesebben fogadták az újabbnál újabb labdajátékokat, a kidobókat, a hullahoppkarikázó és az ugrálóköteles ügyességi megmérettetéseket. Természetesen a megérdemelt jutalmak sem maradtak el. A két tanárnő szívesen osztogatta a megérdemelt ajándékokat. A játék heve és a gyerekek vidámsága szinte szárnyaira vette az időt, de azért a megígért délutáni séta sem maradhatott el.
Összeszedtük sátorfánkat és a kicsit távolabb eső Csurgó forráshoz látogattunk. Az erdő védelmező rejtekében megbúvó "egyesületi" szalonnasütő köré csoportosulva vidáman beszélgettünk, majd 14 órakor elbúcsúztunk egymástól. Hazafelé menet több gyerektől is hallottam: "Ez egy nagyon jó nap volt. Ha lesz, jövőre is elmegyünk! " |
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!